In memoriam Dr. P á l f y Lajos ( 1932 – 2011 )
Elment egy vadász ….
Valamikor az ötvenes évek végén egyszer csak előkerült egy ember az akkori vízügyi
igazgatóságnál, aki nagyon megérezte a vadászatban rejlő kapcsolat-építés, a vadászaton
keresztül történő közösségi érdekek érvényesítésének lehetőségét, és aki nem volt rest a
saját idejét és energiáját feláldozni annak a szenvedélynek az oltárán, mely szenvedély
élete végéig elkísérte. Ösztönösen érzett rá a vadászat ízére, nagy szerencsével talált
rá azokra az emberekre, akiktől tanulhatott, és akikkel irányíthatott. Számos területen
megfordult, minden magyarországi nagyvadat is sikerült elejtenie, és néhány kivételes
trófea is gazdagította a vadászemlékeit. Vitathatatlan érdemei vannak a mai napig
egyetlen vízügyi vadásztársaság területének kialakításában, és a vadászház felépítésében
hiszen húsz évig irányította ezt a Társaságot. Nem tanulta a vadgazdálkodást, de
ösztönösen tudott jó döntéseket hozni, közösséget formáló gondolkodása lehet sokunk
számára példa az életünk során. A „kilencszázhetvenes” tiszai nagyárvíz után maga lőtte
a Dél-Alföld első vaddisznóját szeretett vadásztársasága területén, és azon kevés
alföldi vadász közé tartozott, aki a koros őzbakot bizonyosan előrébb helyezte a
vadászati álmok rangsorában, mint az afrikai vadászatot. A büszke volt a különféle
vadászati könyvekből és jelvényekből, vadászati relikviákból álló gyűjteményére is, de a
legbüszkébb mindig is arra volt, hogy még életében hosszú ideig együtt vadászhatott
Balázs unokájával, aki hivatásos vadász lett annál a vadásztársaságnál, amelynek alapító
tagja volt. Őszinte volt, hamar mondott néha kendőzetlenül véleményt, amelyet valójában
mindig is a „szent meggyőződése” alakított ki, és amelyen nehezen tudott változtatni, de
magam is tapasztalhattam, hogy tudott alkalmazkodni a megváltozott világ számára sokszor
nehezen befogadható szabályaihoz is. Nehezen élte meg a rendszerváltás előtti és utáni
éveket, az ezredfordulót követően azonban lenyugodott, és életét a vadászatnak, a
Barátainak és a Családjának szentelte. Szeretett Párja elvesztését követően számos
betegség gyengítette, melynek végén a 79 évig zakatoló szíve két nappal a születésnapja
előtt elfáradt…..
Neve felkerül az ópusztaszeri vadászháznál épített obeliszkre a jövő vadászai számára
emlékezésül!
Egy elkötelezett, dolgos és szenvedélyes vadásszal kevesebben vagyunk…..
Tata !Nyugodj békében!
….akit fiaként szeretett :
Hegyes Zoltán
